Háziszövetek kifestése címmel 1864-ben egy falusi polgárasszony cikket írt a városi újságba, a Kolozsvári Közlönybe, és többek között azt tanácsolja: "A gyapjú sárgára festéséhez szedj zsoltinát, vagy ehelyett háts vadalmafahéjat. "A szöveg így, minden magyarázat, botanikai leírás nélkül közli a receptek egész sorát. Nem volt ebben akkor semmi szokatlan, a növényeket ismerték, és városon is volt kihez szóljon az írás.
Ugyanebben az időben a kémikusok lázasan kísérleteztek azon, hogy az első szintetikus úton előállított festék, a szászkék után továbbiakat is találjanak. És valóban, egyre-másra kerültek ki az új festékek a vegyészek laboratóriumaiból. Az ibolyaszínre festő mauvein nagyüzemi gyártásával (1856) pedig megkezdődött a szintetikus festékek iparszerű előállítása. A 19. század végére már jórészt ezekkel dolgoztak a festők. (Nemcsak a textilfestők, de minden más, festékekkel dolgozó mester, iparos is gyári színezéket használt a természetes festékanyagok helyett.)
Hamarosan vidéken, faluhelyen is népszerűek lettek a "bolti" festékek, valamint a gyárilag festett pamutfonalak, cérnák, szövetek. A 20. század elejére már csak a távol eső, földrajzilag elzárt kis falvakban festegettek növényekkel. És ezzel több ezer év tapasztalata tudásanyaga látszólag el is tűnt az elmúlt 150 év alatt.
