Ha valaki elindult a fejlődés útján, az azt jelenti, hogy konkrét cselekedetekben kezdi materializálni az Élet és az
Univerzum törvényeivel való összhangba kerülését, így a „megtestesített út” is továbbformálja őt. Ha erősen
vágyik a fejlődésre–ha ez a vágy szükségszerűségként alakul ki érzelmi szinten–akkor aktív keresés kezdődik.
A vágy a test energiaigényének szerves kifejezése. A vágyak „tárcsázzák” a Sorsot, az érzékelés aktiválása által
serkentik az utak és eszközök keresését. Ahhoz, hogy a vágy gyorsan és pontosan megvalósuljon, meg kell
erősíteni a teremtő potenciált, miközben az érzékfeletti érzékelés által feltárul annak harmonikus megvalósulása.
A fejlődés során mindannyian ismereteket szerzünk. A tudás akkor formálódik hatalommá, amikor cselekvéssé
válik az önmagunkon végzett munka során, valamint az emberekkel, a világgal, az energiákkal folytatott
interakció során. Valódi tudást akkor kap bárki, amikor szüksége van rá, és van rá igénye, valamint
cselekvőképessé tevő hite.
Az Élet Mesterévé válni és elsajátítani az életvezetés művészetét annak érdekében, hogy megfelelj az új
rezgéseknek, megtisztulj és megvilágosodj, s feloldódjon egód alacsony rezgése –ez a feladat. A bolygón élő
minden lélek ezen dolgozik. Ez a fejlődés és növekedés új szintje egyszerű és tudatos cselekvések (és állapotok)
révén, amelyek rendet hoznak az életben, egészséget a testben, örömet a léleknek és világosságot az elmének.
Késmárki László legújabb könyve –miközben útmutatóval szolgál a belső átalakuláshoz– segít megtalálni a
kulcsokat az önbeavatáshoz, és megtanítja, hogyan kell egyszerűen használni azokat. Lelki-mentális
edzésterveket ad az év minden napjára, megismertet a spirituális fejlődést gyorsító módszerekkel és a
manifesztációs mezőbe kerülés gyakorlataival. Lehetőséget ad arra, hogy megtaláljuk az Önvalónkkal és az
Isten-forrással való kapcsolódás kulcsait, és lélekcélunkat megértve irányítsuk az életünket. Átrendezhetjük az
értékrendünket, elfogadhatjuk az újításokat, megváltoztathatjuk a választott prioritásokat, így életünket más
energiákkal telíthetjük meg, új színekkel emelhetjük ki a lényeget, más embereket vonzhatunk be, más
események és megtanulandó leckék világíthatnak rá életünk és önmagunk teljesen más oldalára.
Megváltoztathatjuk az élet programjait, tudatalattink programjait, átírhatjuk azokat úgy, ahogyan most érezzük
magunkat, ahogyan ma értjük meg a létezés miértjét, ahogyan akarjuk, hogy az nekünk jó, érthető, érdekes
legyen, hogy az élet értelme feltáruljon előttünk, hogy a boldogság bekerüljön az életünkbe, hogy a körülöttünk
lévőkkel a kapcsolódásaink szeretettel színültig töltsenek és inspiráljanak bennünket, hogy bőség vegyen körbe
minket, hogy minden mindig elegendő legyen számunkra, és létezésünkkel jót akarjunk tenni a világért.
Az önbeavatás azt jelenti, hogy megvilágosodottá, tudatossá kell váljunk, hogy felébresszük, megvilágítsuk,
ösztönözzük és javítsuk a világot, a valóságot.
Tanuld meg magad varázslatos, titokzatos teremtményként érzékelni, amit vizsgálni, tanulmányozni kell, és
megérteni, és amellyel együtt hatékonyan tudsz cselekedni!
Ahogy te magad is –az egész Világ, az Élet, a Létezés is– egy végtelen varázslat, és a Lét talányainak soha véget
nem érő láncolata vagy, ezért mágikus képességeid fejlesztésének folyamata is végtelen.
Indulj el ma, válj Életed Mesterévé, és járd végig az utat spirituális fejlődésed nyomvonalán!