„A kisebb és nagyobb emberi csoportoknak szükségük van valamilyen rendszerben-létezés tudatára (akár annak tagadásával); ezáltal lesz a csoport (akár egy nép) a világ elrendezésének valamilyen értelmezési tartományává, az egyéni identitás fontos részévé. Clifford Geertz szerint az ember a maga szőtte hálójában függő állat: a kultúra ez a háló - amely alakít és alakított egyaránt (GEERTZ 2001). A nemzet vagy a nép képzete is fontos része kultúráinknak. Egy nép, egy nemzet talán egyszerre konstrukció, illetve szimbolikus- és értelmezési keret is. Egyszerre alakít és alakítható, kapcsolódik hozzá a folytonosság érzete - ehhez gyakran kapcsolódik az ősök tisztelete.
A világ értelmezési keretének egyik fontos szintje, ahogy az egyén otthonossá akarja tenni maga körül a világot. Ezáltal pedig identitásának egyik fontos forrásává válhat - egyénenként más és más módon: a szocializáció, a tapasztalatok, élmények és érzések, döntések sokszínű szövetét - ún. „diskurzus-terét" - alkotva a nép minden egyes tagja körül. Nem hiszem, hogy „választásunk" esetleges: oka és környezete van annak, hogy ki mivé lesz. Magyar, román, szász, cigány - vagy több is... Ebbe a sokszínűségbe pedig miért is ne tartozhatna bele a művészet általi megfogalmazások szuggesztív sora? Egy vers, egy festmény, egy zenemű mélyebb, nagyobb érzelmeket kelthet száz tudományos előadásnál.
