Adhat-e különb ajándékot a sors itt, Európa bozóttal nőtt, elnádasodott táján, mint megérni a szabadságharcot?
A nagyságos fejedelem óta még egyszer sem tartottunk ki ily sokáig. Kibomlott a zászló, ott állhattam alatta. Ha valamiért, ezért volt érdemes élnem. Ezért volt érdemes írnom.
Papír fölé hajolva hallottam az éjszakai lovas ügetését. Riadt lelkek kiáltottak ki a ködből. Sóhajtott a csupa vérzés, csupa titok ország. Róla írtam, míg írhattam.
És most itt a haza, volt erdők, ó-nádasok mélyén. És most itt a hínárban csapdosó Magyarország. Kérdem, amit Ady Endre:
„Hajh, vajjon mi lesz belőle,
Ennyi sok, ostoba vérzés
Elvette az erőt tőle
Avagy új erőt adott?”
