Szent Istvánról életrajzot írni meglehetősen szokványos vállalkozás a magyar történetírásban: az Árpád-kor kutatóinak egész sora próbálkozott már azzal, hogy maga is néhány ecsetvonással gazdagítsa az államalapító király portréját. Az utolsó Árpád-házi uralkodóval, III. Andrással jóval mostohábban bánt a történeti emlékezet, róla mind ez idáig - néhány rövidebb vázlattól eltekintve - nem született terjedelmesebb, önálló életrajz. Még kevésbé szokás a két király életútját párhuzamba állítani, amit a szembeszökő különbségek némiképp magyaráznak is. István apja a Kárpát-medence nyugati felén kemény kézzel uralkodó fejedelem volt, András ellenben kétes származású herceg idegenben született fiaként látta meg a napvilágot; hosszú uralkodása alatt István nemhogy háborút, de még csatát sem vesztett, András számára viszont olykor saját alattvalói kicsiny várainak bevétele is megoldhatatlan feladatot jelentett; István megteremtette a Kárpát-medence politikai egységét, András uralkodása ugyanakkor ennek az egységnek a megőrzése érdekében vívott, váltakozó sikerű harcokban telt el; a szentté avatott István lett idővel az államférfiúi nagyság zsinórmértéke a magyar politikai gondolkodásban, míg András uralkodásának még a törvényességét is kétségbe vonták halála után néhány évtizeddel.
A középkorban élt történeti személyiségekről aligha lehet hagyományos életrajzot írni. A források hiánya miatt gyakran ütközünk a történeti megismerés szűkre szabott korlátaiba, s éppen azok a források - mint például a napló vagy a magánlevelezés - nem állnak a rendelkezésünkre, amelyek az életrajz hősének saját gondolatvilágába engednének bepillantást megvilágítva tetteinek indítékait, felfogásának változásait. Az efféle intimitások hiányáért némi kárpótlást nyújthat ugyanakkor a szokásosnál bőségesebb korrajz, mely a két uralkodó tettei mellett a korszak magyar társadalmát és a társadalom tagjainak mindennapi életét szabályozó intézményeket mutatja be.
