Leo Schaya könyve a Kabbala belső, metafizikai tanításain keresztül közelít a judaizmus ezoterikus hagyományához. Kiindulópontja az a tradicionális szemlélet, amely szerint a nagy vallási hagyományok mélyén ugyanaz az egyetemes metafizikai igazság jelenik meg különböző szimbolikus és tanításbeli formákban.
A szerző célja azonban ebben a kötetben nem a vallások részletes összehasonlítása. Figyelmét kifejezetten a Kabbalára összpontosítja: arra, hogy miként jelenik meg benne az isteni Egység, hogyan értelmezhető az ember helye a teremtett világban, és milyen módon közvetíti a zsidó misztikus hagyomány az „Isteni Misztériumokat”.
Schaya a Kabbala tanításait a philosophia perennis, vagyis az „örök filozófia” perspektívájából vizsgálja. E megközelítés lényege, hogy a különböző szakrális tradíciók – többek között a hindu, buddhista, szúfi, keresztény és zsidó hagyomány – eltérő nyelven és szimbólumokkal, de ugyanazon transzcendens valóság felé mutathatnak.
A kötet egyik fontos gondolata az is, hogy a judaizmus ezoterikus tradíciója hidat képezhet a judaizmus sajátos vallási formája és más ortodox hagyományok között. A szerző ugyanakkor tudatosan kerüli a felszínes párhuzamokat: az analógiák felismerését az olvasóra bízza, miközben maga a kabbalista tanítás belső logikáját és szimbolikáját bontja ki.
Az ember és az Abszolútum a Kabbala szerint elsősorban azoknak ajánlható, akik a Kabbalát nem gyakorlati jóslási rendszerként, hanem vallásfilozófiai és metafizikai hagyományként szeretnék megismerni. A könyv különösen érdekes lehet a tradicionális metafizika, a vallásbölcselet, a zsidó misztika és az összehasonlító vallástudomány iránt érdeklődő olvasók számára.
A mű szemlélete erősen tradicionális és metafizikai, ezért nem modern pszichológiai vagy önsegítő könyvként érdemes olvasni, hanem a Kabbala szellemi tanításainak értelmezéseként.