Egy fiatal török tanító ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy írni kezdjen. Nem verset írt, nem regényt, hanem az őt körülvevő nyers, csupasz valóságot vetette papírra, úgy, ahogyan látta, úgy, ahogyan átélte, szépítgetés nélkül. Írásai nyilvánosságra kerültek - és a bombarobbanás erejével hatottak. Hogyne, hiszen először fordult elő, hogy az anatóliai falvak tragikus helyzetét olyan ember tárta országa és a világ közvéleménye elé, aki maga is ebbe a környezetben látta meg a napvilágot és serdült tisztán látó, érző és gondolkodó, felvilágosult ifjúvá.
Megrázó tanúvallomás s egyszersmind izzó vádirat ez a könyv. Szinte nehezünkre esik elhinni, hogy századunkban, a civilizáció és a tudomány legmagasabbrendű vívmányainak korában, nem messze tőlünk olyan emberek élnek, akiknek számára még nem ért véget a legsötétebb középkor, akik elképzelhetetlen nyomorban sínylődnek, s akiknek megdöbbentő tudatlanságát és elmaradottságát ugyancsak felhasználják a maguk javára a körülöttük hemzsegő élősködők - öltsenek bár magukra világi vagy vallási mezt.
A fiatal tanító, aki hosszú éveken át szívós küzdelmet folytatott a falvakban a babona és a tudatlanság, félelmetes hatalma ellen, népének a legnagyobb szolgálatot mégis írásaival tette, melyek azóta a világ számos nyelvén megjelentek és sehol sem tévesztették el hatásukat.
