Szomáliában 1992-ben polgárháborús állapotok uralkodtak. A törzsek egymással birkóztak a hatalom megszerzéséért, eközben gyakorlatilag széthullott az ország, teljes volt a fejetlenség. Az Egyesült Nemzetek Szervezete ekkor békefenntartó, a politikai párbeszédet elősegítő egységeket küldött Mogadisuba, amelyeknek feladata volt a segélyszállítmányok biztosítsa, az éhínség felszámolása is. A kéksisakosok küldetése azonban csak kevés sikert hozott, végrehajtásához hiányzott a tekintélyüket garantáló fegyveres erő. A Biztonsági Tanács akkor úgy határozott, hogy nemzetközi katonai egységet küld Szomáliába. Miután azonban sem Oroszország, sem az erurópai hatalmak nem óhajtottak "belekeveredni" az átláthatatlan szomáliai belpolitikai küzdelmekbe, az Egyesült Államok küldte saját "elit" alakulatait a helyszínre.
Az egység Mogadisu nemzetközi repülőterén alakította ki bázisát, és igyekezet biztosítani a rendszeresen érkező külföldi segélyszállítmányok igazságos elosztását. Hamar kiderült azonban, hogy szélmalomharcot folytatnak, mert a törzsi háború teljesen szétzilálta az ország infrastruktúráját, elhatalmasodott a korrupció, nyíltan folyt a fegyvercsempészet és a kábítószer-kereskedelem. Fennállt annak a veszélye, hogy a válság átterjed a szomszédos államokra is, és veszélyezteti a geopolitikailag érzékeny térség biztonságát.
Ezért a washingtoni vezetés a Biztonsági Tanács tagjaival titokban egyeztetve úgy döntött, hogy beavatkozik a törzsi háborúba, és kísérletet tesz egy civilizált, kiegyensúlyozott politikai élet kialakítására. A helyi hatalmasságok azonban nem voltak hajlandók semmiféle kompromisszumra, és nem akartak elfogadni nemzetközi közvetítést sem. Ekkor kapott a Delta-egység Washingtonból felhatalmazást arra, hogy használja a megfélemlítés és az elrettentés eszközeit a szélsőségesekkel szemben.
Ennek az - Egyesült Államok hadserege számára fiaskóval végződő - kalandnak megdöbentő erejű leírása Mark Bowden regénye.
