„Nem ismerek írót az egész világirodalomban, akinek elbeszélõ hangja annyira közel állana az élõszóhoz, mint a Mikszáthé. Mintha csakugyan eleven beszéd csengene fülembe olvasásakor, folyton modulálódva: az elbeszélés folyamán nyugodtan, kényelmesen ömlik, egy-egy jelenetnél ellágyul, egy másiknál gyorsabb ütembe lendül – szóval él, és a maga kifejezõ eszközeivel kíséri a történet folyamát. Mintha nem is volna köztünk az a nagy távolság, amely az írót az olvasótól elválasztja, hanem elõttem ülne az író és mondaná nekem a mondanivalóját. Ez Mikszáth közvetlensége, minden jellem-vonása között a legjellemzõbb. Nemcsak az elõadás dolga ez a közvetlenség, hanem a mű egész természetéé, a mese alkatáé, az ember- és természetlátásé is.” (Schöpflin Aladár)
