Milton Shulman - Vereség Nyugaton

A II. világháború hat esztendeje alatt a szövetségesek hírszerző tisztjei a maguk hatáskörén belül mindent megtettek, hogy felmérjék ellenségeik céljait és cselekedeteit. Mindezt figyelemre méltó sikerrel művelték, munkájukat elsősorban a Bletchley Park kódfejtőinek nagyszerű eredményei segítették. Napi feladataik közé tartozott a német főparancsnokság gondolatainak kitalálása. A gigászi küzdelem közepette az ellenséges tábornokok még számukra is csupán egy másik világ homályos, a háború ködében alig kivehető árnyalakjai maradtak.
Aztán hirtelen minden véget ért. 1945 májusában a hadurak, akik addig milliók sorsát befolyásolták és irányították, egyszeriben a maguk bűnös, összezsugorodott valóságában tűntek elénk, szánalmas kis javaikkal - csak kevesen váltak meg személyes tulajdonuktól, az egyik német helyőrségparancsnok például számos poggyászt és egy ír szettert hozott magával -, a hadifogolytábor cellájának rácsai mögött.
Milton Shulman őrnagy azon a nyáron az Északnyugat-Európában állomásozó kanadai hadsereg hírszerző tisztjeként dolgozott. Abban a kivételes szerencsében részesült, hogy közvetlenül a háború befejezése után lehetősége nyílt kihallgatni huszonhat magas rangú német tisztet, akik élve kerültek a szövetségesek kezére. Mindegyikükkel órákat, sőt, némelyekkel napokat beszélgetett.
A szövetségesek előtt még ilyen hosszú idő után - és az Ultra információval együtt - is nagyon sok minden maradt homályban az ellenséggel kapcsolatban, és ő végre feltehette a kérdéseket, melyek megválaszolását az egész világ kíváncsi mohósággal várta. Mennyire gondolta komolyan a német hadsereg Nagy-Britannia invázióját 1940-ben? Miért vezették félre folyamatosan a német lakosságot a szövetséges inváziós tervekkel kapcsolatban még jóval azután is, hogy a normandiai partraszállás megkezdődött? Miért tervelték ki az öngyilkos ellentámadást Mortainnál, és később miért áldozták fel a Hitler rendelkezésére álló utolsó teljes értékű páncéloshadosztályt a hiábavaló ardenneki offenzívában? A lista hosszúra nyúlt, de a tábornokoknak már nem volt más dolguk, mint válaszolni ezekre a kérdésekre.
A II. világháborúban a német tábornokok öngyilkos támadásokba hajszolták csapataikat, emberek ezreit és százezreit küldték a halálukba, mégpedig nem katonai célok elérése érdekében, hanem kizárólag Hitler kedvéért. A német hírszerző tisztek nem tudtak hasznos munkát végezni, mert tilos volt nekik olyan következtetésekre jutni, amelyek összeütközésbe kerültek volna a Führer meggyőződésével. A II. világháború legnagyobb kérdése, talánya, rejtélye, amely az örökkévalóságig foglalkoztatni fogja a történészeket, továbbra is megmaradt: miért küszködött a végső megsemmisülésig hiábavalóan, egy holdkóros kénye-kedve szerint egy csapatnyi racionális, hivatásosnak tartott katona?