Álmomban otthon voltam, s ébredés után különös érzések, emlékek mászkáltak bennem - ezzel a mondattal kezdődik a Hetvenen mezítláb című elbeszélés. A könyv első fejezete ezt az otthont, gyermekkori környzetet idézi föl tényszerű líraisággal, helyenként megrendítő drámaisággal: a balladát motyogó nagyapát, a huncut, mindenkitől különbözni akaró apát s a táj megtörtént legendáit - Bartalicsék tragédiáját, Kun Balázs, az Isten embere próbatételét és a farkasokkal megküzdő legkisebb fiú élethalálharcát. A második ciklus élményei szintén gyakorta visszatértek az író álmaiban - de ezek az emlékek kísétetiessé, hátborzongatóvá tették az álmokat, ugyanis a II. világháború elevenedett meg általuk. A gazdáit szűkölve sirató, kölykezés előtt álló kutya, amelyet hajnalban lelőtt a bizonytalanságtól idegronccsá lett buta katona; Rövid Simon, a cigány pucer, akit - példát statuálandó - szökés miatt végeztek ki, néhány kilométerre a falujától; vagy az ötvenfogú Jerzsi, a lengyel kamasz fiú, akit - elárulván - egy mihaszna magyar rádiós raj mentett meg a németek kezétől. S ezek közé az élmények közé tartozik a háború utolsó szilvesztere és a kilátástalan hazaindulás a hadifogságból 1945 szeptemberében. A harmadik fejezet már a fölszabadulás utáni esztendőket dokumentálja. Az Óvatlan pillanat-ban elmeséli az író, miként szerzett magának lovat Blaskó Imre, a földhöz jutott szegényparaszt, a Közeli ellenségek és a Nádas holdfényben című novellákban pedig az 50-es évek agitálását, a parasztok bizalmatlanságát, szövetkezettől való irtózását írja le - s azt, hogy meghasonlásig sodró tragédiák kísérték ezeket az esztendőket. A Pirostövű nád, a Fecskék és miatyánk és az Ez elment vadászni már a szövetkezeti élet konfliktusait idézi föl - s kiderül, ezek a konfliktusok egyben a szocializmus megújulásának is konfliktusai. A negyedik fejezet látszólag vidámabb, mint az előzőek - bár Mocsár Gábor humora majdnem mindegyik írásban fölbukkan. A Talponálló ciklus diskurzusaiban kacsingatósan kvaterkáznak a borozgató partnerek: a biológiatanár és az író. Elmés csevegésük azonban - a tréfálkozáson túl - tanulságokat is hordoz, olyanokat, amelyekről az Aesopus a Dunán című novellában - komolyan? - méltatlandokva így vall a szerző: Hiába magyaráztam nekik, hogy itt nincs szó semmiféle szatirikus vénáról, amit én megírtam, az a valóságban éppen úgy, pontosan és ellenőrizhetően megtörtént, vegyük komolyan a dolgokat.
