Az irodalom alighanem úgy kezdődött, hogy egy csomó vadember ült a tűz körül, bámulták a lángokat, és az egyik hazudott. Ő volt az író. Azóta az irodalmat bevonta a filozófia, pedagógia és más tudományok zománca, könyvtárak mélyére kényszerült, de az ősi forrás: az élő mese változatlanul folyik tovább elbeszélőtől hallgatóig. A Gázlámpák alatt szerzője született hallgató. Bármikor elcserél egy történetet egy vacsoráért: ha valaki mesélt a Kiskörben, ő néha reggelig is ottmaradt. A történetek hiteles voltát sohasem kutatta, ezért tévedés volna álcázott ripotoknak tartani őket. Emlékezett a régi mondásra: "Ha látok egy tökéletes hűséggel lefestett kutyát, attól még nem fog el semmiféle művészi megrendülés, legfeljebb annak örülök, hogy egy kutyával több van a világon." Beérte azzal, hogy a történeteken meghatódott, megilletődött és elgondolkodott. Külön kell szólni a H. Kovács történetekről. Anyagukban több a szatirikus elem, mint a többiben, tehát az írói önkény is. A szerző ennek ellenére szeretné hinni, hogy ötletei mégsem idegenek a lámpákkal megvilágított kisköri esték hangulatától.
