A Mizantróp shakespeare-i dimenziójú dráma a klasszikus francia vígjáték szoros formaruhájában. Egy rendezett és magabiztos korszak közepette az "embergyűlölő" Alceste az egyetlen, aki nem fogadja el a hamis konvenciót, a társadalom kötelező játékszabályait. Alceste Athéni Timon rokona: nyíltszívű odaadásával, majd zord könyörtelenségével Timon éppúgy egyedül van a konszolidálódó rossz kicsinyes világában, mint Alceste szigorú moralitásával. De Timon körül a világ még nem teljesen zárt, ő még kivonulhat az erdőbe, és a már nem tragikus világban egyedül ő tragédiahőssé nő. Alceste-nek nincs hová mennie. A társaságban viszont tragédiája komikus lesz, ő maga pedig - mint minden konok és esélytelen lázadó - neurotikus. A dráma modern rendezése erre a mai - élményeinkhez, tapasztalatainkhoz közel álló - értelmezésre épül.
Mészöly Dezső új fordításával ismét bizonyította: élő, természetes színpadi nyelv és az eredetihez való hűség nem ellentétes követelmény. Moliére-napló-jában a fordító a moliére-i forma szép kötöttségeiről ír; az alexandrin rímeinek drámaiságát és poézisét, a jellemábrázoló verselét a legmodernebb rendezés sem nélkülözheti.
Gábor Miklós Feljegyzései az Alceste-et játszó színész mesterségbeli gondjait járják körül. Az értelmezők és kritikusok vitatkozhatnak, hogy gúnyolja-e Moliére Alceste-et vagy felmagasztosítja; a színésznek embert kell formálnia, és élő - a néző számára is élő - embert csak meggyőződésből, indulataiból formálhat. Olyan Alceste-et - aki akkor is joggal lázad, ha körülötte mindenki jól érzi magát a rosszban. Aki szenvedélyével kimagaslik a többiek közül, s ragaszkodik a szenvedélyéhez, bár tudja, hogy "csak a szenvedély az, ami ártalmas - tehát a szenvedély büntetendő. Ha valaki komolyan veszi, amit mond, és nem tartja be a szabályt".
