"Kik ezek a rokonok?, ki ez a kedves alispán, ez a finom polgármester, ez a jóságos takarékigazgató és a többiek? Az uralkodni tudók társasága, mondja Móricz, azoké akik Árpád óta osztoznak itt a hatalmon, akik fölényes biztonsággal s jókedvű furfanggal védekeznek a kinn rekedt szegények s a betolakodó új rokonok ellen, s akiknek zárt uralma mintha minden társadalom zártságát és uralmát jelképezné, a kizártakkal, a magányosokkal, a rokontalanokkal szemben. Kopjáss, aki szép és tiszta szándékokkal indul útnak, hogy aztán mint oly sokan, már a hatalom küszöbén megrészegedjen, s fontolgassa ő szívjon-e vagy az ő vérét hagyja szívni - előbb utóbb bizonnyal hozzáidomult volna a többiekhez. Csakhogy a régi, a vérrokonság, amelyet magával cipel az újhoz, idejekorán ráakaszkodik és visszarángatja - s mint egy szabályos tragédiában, nem bűne, csak gyöngesége buktatja el..."
(Gyergyai Albert)
