Németh László nyilatkozatából a két történelmi dráma keletkezéséről: „Első történeti drámámat, a VII. Gergelyt még 1937-ben, akkori betegségem alatt írtam; a drámát hattyúdalnak, utolsó szavait »szerettem az igazságot, gyűlöltem a hazugságot«) síriratnak szántam. Amikor a VII. Gergelyt írtam, félig-meddig magam is abban a hitben voltam, hogy a történeti dráma a romantika meghaladt műfaja. Ma, a költői személytelenség korában inkább a darabba zárt lírai indulat tetszhet anakronizmusnak. Én azonban bízom benne, hogy abba, ami nemcsak egy személy, de egy kor vívódásának volt kifejezője, s amiben tízezrek ismertek magukra, kell valami időszerűnek, vagy ha annak nem, időfelettinek lennie. (…) Galileivel mint a természetismeretet tudománytörténetként előadó tanár ismerkedtem meg, s amikor több évi fordítás után eredeti mű írására szólítottak fel, mint kompromisszumot jelentő témát vetettem fel, hogy írás közben szivárogjon belé az anyag s hasonlóság, amely legveszélyesebb munkámmá tette.”
