Jelen kiadvány az Omega 1977. augusztus 19-én, a Kisstadionban
tartott koncertjének felvételét tartalmazza. Egy csodálatos és
rendkívül fontos dokumentumot abból az időszakból, amikor az
Omega karrierjének csúcsán volt. 1976-77-ben tarolt az Időrabló
szerte Európában. Koncertműsoruk is az Időrabló album
anyagára összpontosított, mindössze csak előző albumukig, a
Nem tudom a nevedig néztek vissza néhány dal erejéig. Az
előadás hangulata egész végig emelkedett, az Omega játéka
tökéletesen összeérett és lendületes – a Nyitánytól egészen a
ráadásig. A koncerten közreműködött Karácsony János, az LGT
gitárosa, Debreczeni Csaba dobos, valamint a Cini és a Tinik
énektrió.
Ezt a felvételt a maga korában nem szerkesztette be a Magyar
Rádió a műsorába, csak 1991-ben hallhatták a rajongók. A
koncert vágott változata elérhető volt ugyan CD-n egy korlátozott
példányszámban megjelent dobozos kiadványban, de teljes
egészében ezen a kiadványon hallható először a klasszikus anyag.
Kóbor János: ének
Benkő László: billentyűs hangszerek
Molnár György: gitár
Mihály Tamás: basszusgitár
Debreczeni Ferenc: dobok
Közreműködött:
Karácsony János – gitár (Éjféli koncert)
Zalatnay Sarolta – ének (Párbeszéd)
Debreczeni Csaba – dob, ütőhangszerek (Párbeszéd)
Postássy Juli, Várszegi Éva – vokál (Éjféli koncert, Párbeszéd, A könyvelő álma)