Orbán Balázs - A ​magyar stratégiai gondolkodás egyszeregye

Sajátos ​műfajú könyv születik, amikor egy politikus adja írásra a fejét. A könyv alapvetően elméleti műfaj, a politika viszont többnyire a mindennapi cselekvés helye. Egy közszereplő ezért mindig ingoványos terepre téved, ha a napi eseményektől hátralépve, tágabb kontextusban gondolkodik a világ dolgairól és az országa helyzetéről. Különösen nehéz a helyzet, ha mindezt a harmincas évei elején – na jó, közepén – teszi valaki. Még egyetemista koromban az egyik tanárom előadásán hallottam ugyanis a következő adomát, amely jó időre megragadt bennem: „Fiam, aki fiatal korában sokat ír, az idős korában sokat szégyenkezik!” Mit tehetnék? Igyekszem cáfolni ezt a tételmondatot… Egy ilyen munka ráadásul szükségképpen nem teljes, nem csak leíró, és nem is feltétlenül objektív. Nem teljes, hiszen a valóságot sosem ismerhetjük meg egészen – ahogy mondani szokás: „tükör által homályosan látunk”. Nem csak leíró, hiszen a politikában dolgozva nemcsak az a feladat, hogy megpróbáljuk megérteni a körülöttünk lévő világot, hanem hogy mindenhol, ahol lehetőség van rá, „hass, alkoss és gyarapíts”. Nem is feltétlenül objektív, hiszen az események sodrában nincs mód tudományosan összevetni a tényszerűt az ideálissal. Azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy a politikus írása és tevékenysége fölött végső ítéletet majd a történelem mond; a jelenben pedig szükségképpen vitát vált ki.