Néztem, egyre csak néztem. És megértettem, hogy ő talán csak jót akart. Jót akart nekem a sok-sok hazugsággal. Talán szeretett is. Talán csak nem akarta ezt a fájást, ami most elért. Meg ezt a megmagyarázhatatlan, ólmos fáradtságot.
Felállt, beletörölte az arcát egy konyharuhába. Máskor rászóltam volna, az nem arra való-e kor valahogy arra való volt. Akkor semmi nem arra való volt, amire való lenne.