Adni lehet a fölöslegből, a szükségletből, de lehet adni a semmiből is. Mit is jelent ez? Azt az állapotot, melyben semmi nem áll rendelkezésünkre abból, amit tőlünk kérnek, viszont megvan éber figyelmünk, együttérző szívünk és segíteni akaró szándékunk. Nem csüggeszt el, hogy nem tudunk adni – ha nem tudunk is, nagyon akarunk, és gondolkodásunk rááll a másik szükségletére. Ahhoz fordulunk, aki mindig Van, és az ember rendelkezésére áll, hiszen Ő tette meg minden létezés alaptörvényének az adást, mások szolgálatát. Így ebben a folyamatban lassan kialakulnak lehetőségeink feltételei. Már a kezdet kezdetétől egy magasabb rendű adásban lesz részünk, melynek lényege a továbbadás, s hiányzik belőle az érdemszerzés, a hiúság és a büszkeség. A semmiből adókat jellemzi úgy Pál apostol „mint bánkódok, noha mindig örvendezők, mint szegények, de sokakat gazdagítók, mint semmi nélkül valók, és mindennel bírók." (2Kor 6:10)
A borító Rembrandt Az irgalmas szamaritánus című olajfestményének (1630, The Wallace Collection, London) felhasználásával készült.
