A XVI. századi Franciaországot, a hugenották viharos, vérzivataros századát felelevenítő, nagyszabású; tizenhárom kötetes regényfolyam negyedik kötete a francia történelem tizenhat esztendejét beszéli el, az iszonyatos és gyalázatos Szent Bertalan-éjszakától 1588-ig, az utolsó Valois-király, III. Henrik időleges diadaláig, amelyben oroszlánrésze van a regénysorozat főhősének, a mindenféle korabeli erényekkel ékes, vállalkozó szellemű, kalandvágyó nemesifjúnak, a szebbik nem nagy tisztelőjének, Pierre de Sioracnak. Az ifjú ugyanis a IX. Károly halála után trónra kerülő Henrik; e művelt és intelligens, ám romlott és határozatlan jellemű király szolgálatába szegődik: orvosa és titkos „ágense” lesz. Kettős szerepében felbecsülhetetlen értékű szolgálatokat tesz Henriknek, aki sokáig habozik a Navarrai Henrik támogatta protestánsok, a hugenották és a Guise-hercegek vezette Katolikus Liga, az ultrák között, igyekezve megszerezni mindkét tábor támogatását. Aztán egy napon a Guise-ek csúnyán megsértik. Henrik ekkor elhagyja a Guise fivérek pártján álló Párizst és Blois-ban összehívja a rendi országgyűlést, ahol olyan események történnek majd, amelyek gyökeresen megváltoztatják Franciaország sorsát. És hősünkét is, akinek e becsvágyó, a hatalomért mindenre kész király oldalán jóban-rosszban egyaránt része van, pikáns szerelmi kalandokban éppúgy, mint országok-népek életét befolyásoló világpolitikai döntésekben.
