Rudolf Steiner - A János-evangélium (Kassel)

„Akkor is bekövetkezhet egy visszapillantás az életre, amikor életveszélyben van az ember, vagy egy nagy ijedtséget, sokkot él meg. Bizonyára hallották már, hogy az ember hatalmas tablóban látja addigi életét akkor is, amikor közel volt már ahhoz, hogy vízbe fúljon vagy egy szakadékba zuhanjon. A János-keresztelőnél szinte mindenki átélte azt, amit megél az ember ilyen veszedelem közelében, például a vízbe fulladás határán. A keresztség abban állt, hogy addig kellett víz alatt maradnia a keresztelendőnek, amíg addigi életét átélte. Ezt az élményt, mint szellemi képet élte át. Ekkor kiderült, hogy amit a szellem ebben a természetellenes állapotban élt át, az mintegy a szellemi világhoz kapcsolódott. Aki a János-keresztség után kiemelkedett a vízből, tudta, hogy »létezik egy szellemi világ! Ami bennem van, valójában képes létezni test nélkül is.« A keresztség után az ember bizonyos volt abban, hogy egy szellemi világ létezik, amelyhez saját szelleme folytán hozzátartozik ő maga is.”

(részlet)