Apámnak, a rádiónak és a véletlennek volt köszönhető az is, hogy először hallottam rock and rollt. A Fater kereste a hullámhosszt épp, amikor egyszer csak éktelen sikításra lettem figyelmes. „Állj, Fater, várj! Maradj csak ott!" Little Richard énekelte a Long Tall Sally-t. Ezt akkor még nem tudtam persze, fogalmam sem volt, kit és mit hallok, azt viszont éreztem, hogy ez valami elképesztő. Hogy hasit az erő, és szétvet az energia. Tíz-tizenegy éves voltam, de nyakon vágott az a dal, a rock and roll tenyérnyoma rajta is maradt a bőrömön, néha még ma is viszket.
