Szép Ernő (1884-1953) utolsó nagyobbszabású prózai munkája az Emberszag, 1944 iszonyatának szinte naplószerű, szubejktív, de minden részletében pontos krónikája, s mint ilyen, a magyar háborús irodalom jellegében is egyedülálló műve. Ebben a különös könyvben szinte bosszató, hogy a költő a munkatáborban is úgy botorkál, nézelődik, mint a gyermek, akinek apja elengedte a kezét. Illyés Gyula szavaival: "Szép Ernő felett úgy vonultak el a kor borzalmai, mint a fellegek... Képes még abban is hinni, hogy egy reggel csak jóra fordul minden".
