Kedves Olvasó!
Köszönöm, hogy megfordította a könyvet, mert némi magyarázattal tartozom. Nem, nem a paradox cím miatt. Az ellentmondás csak látszólagos, jóllehet szokatlan. Korom képtelenségei tapasztalataimat tükrözik. Mindennap találkozunk irracionalitásokkal, amelyeket szándékosan tényként próbálnak ránk erőltetni.
Hatvanöt évem alatt mindig szerettem távol tartani magam a többség, a sokaság által „igaznak tartott”, magyarán a törvényszerűen téves eszméktől. Mert ezeknek olyan a viszonya a valóságról alkotott évezredes igazságokhoz, mint a vasbetonnak az inhaláláshoz. Vagy telefonszámnak a vonalban beszélő emberhez. Persze, hogy semmilyen. Vagy alig…
Itt most nem hozok példákat, de a Kedves Olvasó könyvemet forgatva számtalannal találkozik majd. Világunk valósággal ontja a „képtelenségeket”. Miközben minden tevékenységünket tudatosnak minősítjük, legalábbis ezt hisszük.
Azt is állítják, hogy a mindenség véletlenül keletkezett; van fejlődés a haladáshitűek szerint, de az mégsem fejlődik sehová; egy rendszer részei függetlenek lehetnek az átfogó nagyobb rendszertől; a teremtett és kreált irányíthatja saját alkotóját; az okozat megelőzheti az okot; olyan ad magából, akinek semmije sincs…
Szempontom továbbá a humorral ötvözött abszurditás. Ez segít a lehetőségek kapujának kitárásához, hogy más, reményeim szerint újabb szemszögből szemlélhessük a történéseket. Nézőpontváltással lehet csak elfogadni egy szokatlannak tűnő álláspontot.
Diktatórikusan konformista, ezért is „toleráns” környezetben ez átkozottul nehéz. Ezekhez képest vasbetonnal inhalálni gyerekjáték. Olvasás közben mindez világossá válik.
A borító kopár, sziklás emelkedőjén egy magányos alak kapaszkodik felfelé – vizuális metaforája annak az útnak, amelyre a könyv az olvasót hívja. Szurmay Zoltán írásaiban a valóság nem megnyugtató háttér, hanem vizsgálat tárgya: mit tekintünk igaznak, miért hisszük el, és milyen árat fizetünk érte?
A Légállomás az abszurditás és a humor eszközeivel bontja le azokat az eszméket, amelyek „törvényszerűen tévesek”, mégis uralják gondolkodásunkat. A szerző szkeptikus, de nem cinikus; kritikus, de nem dogmatikus. Írásai egyszerre filozofikusak és személyesek, miközben következetesen szembemennek a „mindenki által elfogadott” narratívákkal.
A könyv központi kérdései:
-
Mit jelent tudatosnak lenni egy irracionális világban?
-
Létezhet fejlődés cél és irány nélkül?
-
Hogyan válik a tolerancia is diktatórikussá?
-
Miért természetesebb „vasbetont inhalálni”, mint önállóan gondolkodni?
