Lehet, hogy az amerikai Tom Wolfe, akinek ezt a könyvét szenzációs eseményként köszöntötték világszerte, iskolát csinált a tudósítás jelen idejű műfajának? Ezt a munkáját kritikusai a pop-művészet, a képregény esszévetületének tartják. S ha a műfaj jövendő lehetőségei és Tom Wolfe további pályája felől csak sejtéseink lehetnek - a fordító-utószóíró Bartos Tibor "stílusos" konklúziójával egyetérthetünk: "Egy biztos: az itt bemutatkozott tudósító nem tegnap jött a hat-húszassal."
Miről tudósít Wolfe az új, ismeretlen szavakat, tényeket, híreket, fogalmakat barokkhőséggel felburjánoztató, de "formássá" regulázott esszéiben? Arról a kísérletről, melyet az agyontechnicizált amerikai tömegtársadalomban az egyes rétegek, nemzedékek a maguk szubkultúrájának, életforma-rituáléjának, "félvilágának" a kimunkálásáért folytatnak. Vagyis - a formáról, a szent mindennapok ceremóniáiról. A stílusról - a kakasfejűek, Johnson Öcsik, tantik, Baby Jane-ek, "összecsókolódzók", Cassius Clay-k, "apócázó" lemezlovasok stb.
