"Irigylésre méltó a szenvedély: szép holmikat gyűjteni. Egy életen át elkíséri az embert és soha nem szűnő kedves örömet szerez. Tömörkény minden parasztot megragadott, megforgatott, kikutatott, átszűrt, aranyát lecsapolta s még gazdagabban eresztette tovább, mint kapta: jó szívéből szót vetve az elrekkentettnek. Hogy elkapta, minden szavát, fordulatát, mozdulatát, testi s lelki pillanatait, a köhintése, a szemrebbenése módját, a botjának, tarisznyájának eredetiségét, az életének minden furcsaságát s minden szépet s igazat, amit csak benne lelt. (...)
A Tömörkény figurái kiemelkednek az életből, mint a lemetszett s pohárba tett mezei virág: de valami csodálatos elixírt kaptak a vázában s ott bokorba szedve új virágzásnak eredtek s örökre ez új virágban élnek el tovább. Drága apró kis virágocskák: de isten szeme s a művész lelke előtt minden igaz élet egyformán nagy a nagyokban s nagy a kicsinyekben." (Móricz Zsigmond)
