Népének sorsát együttérzéssel figyelte az első világháborúban. Híven követve paraszthőseinek járását, hamarosan rájött, hogy a becsülettel helytálló népet a történelem láthatatlan erői és látható urai rászedték. A népsors e szemléletét, ábrázolását érezte rokonnak Ady, amikor 1917 őszén, a szegedi újságírók Tömörkény-ünnepélyén így vallott: "Háborús nézése is egészen tömörkényi, az övé, szánó, de nem csüggedt, majdnem fatalista, de könnyes humorú. Irigylendőbb és hasznosabb, mint egy-kettőnké, kiknek az a büszkeségünk, hogy a háborút legkezdete óta átkozzuk..." Tömörkény István válogatott elbeszéléseinek e kötete a pálya elejéről és végéről rokon tárgykört fog egybe: a katonáskodás emlékeit és az első világháború élményeit.
