77. cikk: Magyarország az átengedett területek polgári, katonai, pénzügyi, igazságügyi vagy egyéb, közigazgatására vonatkozó mindennemű levéltárakat, lajstromokat, tervrajzokat, okiratokat és okmányokat az érdekelt Szövetséges vagy Társult Kormányoknak haladéktalanul át fogja adni. Ha ezek közül az okmányok, levéltárak, lajstromok, okiratok vagy tervrajzok közül egyeseket a helyszínéről elvittek volna, Magyarország köteles azokat az érdekelt Szövetséges vagy Társult Kormányok megkeresésére visszaszolgáltatni. 197. cikk: Hacsak a jelen Szerződés vagy a kiegészítő szerződések és egyezmények eltérő szabályt nem állapítanak meg, a jelen Szerződésen alapuló és osztrák–magyar aranykoronában kifejezett készpénzfizetési kötelezettséget a hitelező választása szerint kell teljesíteni, éspedig: Londonban fizetendő font sterlingben, Észak-amerikai Egyesült Államoknak New Yorkban fizetendő aranydollárban, Párizsban fizetendő aranyfrankban, vagy Rómában fizetendő aranylírában. És így tovább… a békeszerződésnek nevezett diktátum valójában egy ország, egy nép tönkremenetelét rögzítette, számos olyan ponttal kiegészítve, melyre nem volt észszerű vállaláslehetőség az adott körülmények között. Megdöbbentő olvasni az egyes pontokat, melyek rávilágítanak a kor politikai viszonyaira és a döntéshozók bosszúéhségére.
A jelen kiadás a teljes békeszerződés szövegét adja közre, mind a 364 pontot, jegyzetekkel kiegészítve. A történelmi trauma, mely száz éve kísért, tökéletesen érthető: ez nem szerződés, hanem egy ország és egy nép eltiprásának dokumentuma, melyhez fogható diktátum nem született az egyetemes történelemben. Megrendítő olvasni a minden részletre kiterjedő jogfosztás paragrafusait, az eltiprás, a kivéreztetés, a legálissá tett elkobzás, valamint a korlátlan szabad rablás dokumentumait. A jegyzőkönyv kérdések sorát veti fel, már eleve a kiindulási rész, a szerződő felek névsora is érthetetlenségre ad okot, nem beszélve az igények tételes felsorolásáról. Kordokumentum ez a javából, melyről nem lehet eleget beszélni.
