Ritkán olvasnak enciklopédiát. Reméljük, a kivétel A feledés enciklopédiája lesz. Holott ez nem ígér teljességet. Ami kimaradt, azt elfeledtük, mondja a szerző. Valójában persze az enciklopédia éppen a kimaradtakért, az elfeledettekért perel. A mű számos szőnyeg alá söpört, eltitkolt eseményt idéz. Halványuló arcokat fest újra, elmerült történelmi eseményeket rajzol meg kivételes élességgel. A sarokban, mint egykoron a reneszánsz festményeken, az alkotó ül, és mesél. Egy-egy megjegyzése átrendezi a tablót, s ezzel valósággal újrafogalmazza a közelmúltat. Ungvári Tamás enciklopédikus tudása, bölcs iróniája, egyedülálló stílusa újjáértelmezi a történelmet, és ezáltal a jelent. Lebilincselő sztorik füzérét tartja a kezében az olvasó egy világot járt elbeszélő tollából. A feledés enciklopédiája szemérmes memoár, históriai panoráma, kulturális ajzószer - izgató részletekkel, fájdalmas emlékekkel. Ungvári Tamás még az útlevelébe se engedi beírni a doktorátusát, szerinte az életrajz két szó: Ungvári Tamás. Vagyis a név. Azt vallja, hogy egyetlen dolgunk van e földön, hogy a nevünknek jó hírét szerezzük. Arra is büszke, hogy önálló műveit és fordításait folyamatos, félszázados munkaviszonyban alkotta mint főállású szerkesztő, dramaturg, főiskolai, majd egyetemi tanár, az irodalomtudományok akadémiai doktora Budapesten, később Salzburg, München, Párizs, New York, Boston, Los Angeles katedráin. Díjakat és kitüntetéseket szerinte akkor kapott, amikor vagy összetévesztették valakivel, vagy éppen eljutottak az U betűhöz, de azért eddigi érmeire és diplomáira mégis büszke. Műveinek felsorolása ellen technikai okokból tiltakozott, túlságosan hosszú a lista. Fordításainak említését elfelejtette letiltani, így csak annyit, hogy Az ügynök halála, a Galilei élete, a My Fair Lady (G. Dénes Györggyel) az ő munkája volt. Meg a Napsugár fiúk, a Páratlan páros, A miniszter félrelép, és még sorolhatnánk. A szerzővel együtt valljuk, hogy mindig az utolsó mű a legfontosabb. Ungvári Tamás A feledés enciklopédiájának írója.
