Erdély-Székelyföld-Gyergyó, mily csodálatos üzenet rejlik e három, létünktől és lelkünktől elválaszthatatlan, legmélyebb bensőnkben gyökerező szóban.
Bennük rögzül számunkra mindaz, amiért itt szebben susog a fenyves, emberi hanggá nemesül a patakcsobogás, tartásunkat egyengeti a múltból felmerülő őseink ráncos tekintete, és biztatnak, biztatnak a megmaradásra.
Immár nyolcadik esztendeje, hogy reményeitől is megfosztott közösségünk a mindennap kitartó munkája által, az őt jellemző konok akarással próbálja megcsonkított és méltatlanul megalázott múltját és jelenét mindannyiunk számára újra látható jegyek révén visszaállítani.
Hetven esztendő rombolásainak kiegyenlítése nem könnyű az elindult demokratikus változások ellenére sem. Közösségi önépítkezésünk legőszintébb törekvéseit, hétköznapi létünk tisztességes cselekedeteit, melyek jelenünket és megmaradásunkat óhajtják szolgálni, a múlt félelmetes árnyai újabb veszélyként próbálják feltüntetni és ellene fordítani mindannak, ami reményt és jövőt ígérhet.
Ezért bír különleges jelentőséggel e szűkebb régióról megszületett képes krónika.
