A divatok felett rendszerint eljár az idő. Volt a közelmúltnak egy pillanata, amikor mindenki úgy érezte - a legőszintébbek tán valós érzelmektől vezéreltetve -, hogy le kell tennie a maga Erdélyhűségesküjét. A piacot egyszerre elöntötték az Erdélykönyvek, politikai bölcsesség-jóslatok, történelmi fellengzősségek, áltudományos néprajzi áltanulmányok. Aztán szépen elmúlt mindez. Kiderült, hogy a nagy buzgóságért medáliát nemigen lehet kiérdemelni, politikai stallum sem jár érte - akkor hát minek e nagy lelkesedés?
Ám maradtak néhányan, akiknek Erdély nem az érvényesülés és a magamutogatás fényes lehetősége, hanem az a bizonyos mindig szóló atlantiszi harangszó a mélyből, a hangosan és soha el nem múlóan konduló.
