Varga Csaba az Egész filozófusa. Újkonzervatív gondolkodóként mindössze egy évtizede készül az átfogó metaelmélet megírására. Ez a könyv az előkészületek egyik szellemi dokumentuma, s ezzel új tudományos és gondolkodói pozíciót vívott ki magánat. Egyrészt új, mert a metaelmélet szükségképpen interdiszciplináris, másrészt szokatlan, mert nem okvetlenül fékez le a tudomány hagyományos határainál. Varga Csaba így az Új Tudomány egyik első hazai teoretikusa. A tudományból azonban nem kíván álépni a teológiába vagy az ezotériába, nem akar művészi elemeket beemelni, ugyanakkor a megismerés minden lényeges útját és eszközét hasznosítani akarja a tudomány érdekében. A poszt-posztmodern kor szellemi útjait nem lehet se régi, se új gondolkodási karanténokba zárni.
Nem hiszi persze azt sem, hogy a filozófiának, mint a szaktudományok fölötti metaelméletnek vége van, s ezért filozófia helyett nem hátrál vissza a társadalom- vagy tudományelméletbe, ám a társadalomelméletből kiindulva az emberiség új világmodelljének, a tudásalapú információs kornak az integrált elméletét szeretné értelmezni. Feltehetően az is vitát vált ki majd, hogy nem a régi ész- és racionalitás központú paradigma híve, de nem is valamilyen irracionális, tudományellenes álláspontot képvisel. Az Új Paradigma meghaladja a racionalitás-irracionalitás problémáját és a szupraracionális elméletalkotás programját vállalja. Varga Csabát tehát nem lehet egyetlen hagyományos szellemi-ideológiai skatulyába sem besorolni. Minden ízében új, nyelvileg is újat hozó, egyszerre kísérletező és integráló teoretikus. Az ezredforduló utáni elméletalkotás jelentős gondolkodójaként jelentős elmélethorizontokat tár fel.
