Végh Antal - Erdőháton, Nyíren

A Szamos, a Felső-Tisza és a Túr által közrefogott Erdőhát szinte az ország élő múzeuma. A középkor tárgyi emlékei – halászok, pásztorok, földművelők ősi szerszámai – itt kézen forognak még. S mintha különböző évszázadok emberei élnének együtt: a sokáig terméketlennek vélt homokos-lápos talajon jól jövedelmező almáskertek virulnak, szomszédságában azonban a nomád életmód maradványai láthatók, s néhol az elmaradottság ijesztő képei kísértenek. Ez a táj volt Végh Antal fölnevlő dajkája. Jánkmajtison született 1933-ban, a nagy múltú debreceni kollégium diákjaként tanult, s majd tíz esztendeig a Nyírségben tanítóskodott. Elbeszélései és regényei a különös-furcsa miliő végletes helyzeteit és elárvult alakjait jellemzik. Hősei nemcsak a földdel s a nyomorúsággal küszködnek, de lefojtott indulataiknak is rabjai, a mában élők pedig új életformákkal, a várossal, a nagyüzemmel ismerkednek. Végh Antal szociográfiai igényű műveit az eleve sokat sejtető, sokrétű tényanyag, a megjelenítő készség és a szenvedélyes igazságkeresés teszi értékes – és egyben érdekes – olvasmánnyá.
Penészlekről írt riportja is ezért válhatott ki az "országos feltűnés"-nél fontosabb vitát, hasznos gondolatcserét.
Sok utazás, megannyi "megfejtésre váró" élmény előzte meg ennek a könyvnek a születését, melynek második kiadását fogja kezébe az olvasó. A térképen megtalálható minden helység, amelynek teméntelen gondját vállára vette – és biztonságosabbá váló életét is a sajátjaként kezeli – az író. Szabolcs-Szatmárt hírből sokan ismerik (többek közt a szabadító Báthoryak, Rákócziak történelmi tettei révén), emberközelből viszont kevesen látták az 1970-es, még sokáig emlékezetes árvíz előtt. Állítólag ezen a vidéken leckéztette urát Lúdas Matyi, s ami már tény: gyilkoltak apát a fiútestvérek, hazánkban itt a legmagasabb a gyermekszaporulat, s innen jár a legtöbb férfi a legtávolabb eső munkahelyre. Kereskedők ide járnak " a legszívesebben" a "legpirosabb" jonatánért, a "legízesebb" borjúhúsért, pecsenyebárányért. És sürgős segítségként itt realizálódnak a szocialista Magyarország nagy beruházásai, hogy "lekössék a hallatlan nagy munkaerő-felesleget". Honnan indult s milyen a nyírségi ember? A korszerű mezőgazdaság térhódítása és az iparosítás hogyan hat az itt élők szemléletére? Honnan jut a mátészalkai ócskapiacra a sok tetszetős ruhadarab? Mit érdemesebb termeszteni a Szamosháton? Ilyen – és ezekhez hasonló – kérdésekre keres zavarba ejtő és megnyugtató, de mindenképp elgondolkoztató választ Végh Antal. A mulasztásokkal szemben cseppet sem elnéző, ugyanakkor – szülőföldje éltető légkörét érezve s gazdag hagyományait becsülve – a Ma igazáért is küzd, sőt a legkisebb erőfeszítést is méltányolja, ha az a köz érdekét s jövendő javát szolgálja.