A Négy szürke lipicai kanca úgy vetette a fejét, mintha tudta volna, hogy aki a szánkóban ül, nagy, farkasprémes utazóbundában, fülére húzott csúcsos süveggel, zúzmarás bajusszal, mozdulatlanul, mint valami szobor, az maga a főispán, a vármegye legnagyobb ura. Vetették a fejükre, rázták a nyakukba akasztott sokhangú zörgőt, melynek csüngői hosszú, piros szíjon sorakoztak egymás alatt. A szél kapdosta a kápákra akasztott rókafarkat, játszott a négy ló párjával, s egy-egy darabot belőle, mint zúzmarát, lerakott a gyeplőt tartó kocsis bozontos bajuszára, szemöldökére.
(részlet)
