A második világháborús hadszíntért sikeresen megúszó déli amerikai írópalánta – maga Styron – egy olyan háromszög poklába keveredik bele, ahol a másik két „emberi tényező” ugyanezen háború traumájának a perverzitás fokáig sérült pólusa: a regény végén a kettős öngyilkosság a szeretet és gyűlölet, az irracionálissá fejlődő, szinte állati ragaszkodás és kínzás, tapadás és taszítás logikus következménye, shakespeare-i konzekvencia. Sophie, ez a konzervatív, sőt antiszemita lengyel lány a véletlen folytán kerül Auschwitzba, ahol előkelő árja létére zsidósorsot él meg, olyan sorsot, amelyen szerelmének, Nathannak fizikailag nem kellett átesnie. S itt jön a regény egészen eredeti paradoxona: Nathan számára az európai lidércnyomás – még közvetlen átélés híján is – olyan személyes katasztrófát jelent, amely logikusan vezet el a világ teljes megtagadását jelentő őrületig, a halál választásáig. E két ember egymás kínzásában, őrült szeretkezéseiben, harcában azért nem lehetséges békében feloldódó megnyugvás, mert a fasizmus patológiája sejtjeikig megfertőzte őket. Hiába akarják a megváltást, már képtelenek rá.
