A honfoglaló magyar nép élete

A honfoglaló magyar nép élete először 1944-ben, a hazai régészettudomány máig ható megújulásának időszakában jelent meg, és a könyvet az egyetemi oktatásban ma is a honfoglalás kori régészet „alapkönyveként” használják. ; Népvándorlás kori régészetünk szempontjából a múlt század vége s e század első évtizedei az anyaggyűjtés és a rendszerezés, tipologizálás korszaka volt, csakhogy a tárgyak tipológiáját vizsgáló ún. „reálarcheológia” érzéketlen volt az egykori hétköznapi élet jelenségei iránt. László Gyula a korábbi felfogástól gyökeresen eltérő szemléletet képviselt, és új tudományos módszerrel, az általa „régészeti néprajznak” nevezett eljárással vizsgálta a honfoglaló magyarság tárgyi emlékanyagát. Az új módszer lényege a régészeti szemlélet és munkamódszer mélyreható változásaiban rejlett; a korábbi tipológiai vizsgálatokhoz a leletek és ásatási megfigyelések társadalmi-történeti szempontú értékelése kapcsolódott. Ezt az új módszert nálunk először e könyv szerzője alkalmazta. Megismertette olvasóit a temetőelemzés módszerével, s arra is kísérletet tett, hogy a temetkezés rendjéből a honfoglalás kori magyar társadalom szerkezetére következtessen. A könyv átfogó képet fest a honfoglaló magyarok mindennapjairól, életmódjáról, viseletéről, bemutatja eleink művészetét, hitvilágát és a különböző mesterségeket. A figyelmes olvasó az avarok túléléséről és a szerző szerint mindig is magyar nyelven beszélő székelyek eredetéről írott sorokban fölismerheti a később oly nagy visszhangot és érdeklődést kiváltó ún. „kettős honfoglalás” elméletének előzményét. ; A ma is alapvetőnek számító könyvet – mindazoknak a figyelmébe ajánljuk, akiket a honfoglalás korának magyar társadalma, eleink mindennapi élete, a magyar régészet érdekel.