Méliusz József – A Horace Cockery-Múzeum / Horace Cockery darabokra tört elégiája

A XX. századi költősors értelmezése és magyarázata csak igen ritkán engedelmeskedik a hagyományos, okfejtő kísérletek és elvek szellemének és eszközeinek. Amely az okok és összefüggések sorozatán át igyekszik megmutatni a magatartás és a pályakép legfontosabb változásait és összefüggéseit, valamilyen ok- és célszerű rendbe állítva azokat. Olyasvalami történt az emberrel, aminek természete – sajnos – nem ésszerű, aminek leírása lehetetlen a racionális magyarázat elvei alapján.
Az irracionalitás valahol keletkezik – s Horace Cockery, a század közepének européer expresszionista költője éppenséggel ezt a helyet igyekszik vershelyzetei kiindulópontjává tenni. Mintha azt mondaná, hogy a helyesen felfogott határ, az emberi és nem emberi küszöbe képessé tesz az ésszerűtlen megragadására is. Ennek egyenes következménye az állandó tiltakozás, a versforma alapeleme a kiáltás, humanizmusát pedig nevezzük ezúttal – a hagyományos jelzőt kiiktatva – támadó humanizmusnak.
Akkor viszont miért az elégia, miért nem kiáltványokat írt és tépett szét Horace Cockery? – A lehetséges válasznak bizonyára tartalmaznia kellene azt, hogy az ilyesfajta irracionálék meghatározottságaiban élő költő sorsa szabálytalan, a szabálytalanság pedig kizárja a tiszta műfajt, s a költőnek az elégiát át kell menekítenie az életébe. Ámde a mégoly szkeptikus költő is kétségbeesik egy ilyenfajta kilátás szükségszerűségeinek átgondolásakor.
A Múzeum és a Darabokra tört elégia a kölcsönösen többszörös magyarázatok összefüggésrendjében egységes egész. Az előbbit akár egymásba kapcsolódó kalandregényekként is olvashatjuk, hiszen Horace Cockery – figyeljünk sokatmondó nevére – politikai, erotikus, esztétikai szerepek sokaságát játssza nagystílűen, azaz nyerés vagy vesztés alapon. Ebben a fikciós regényben pedig a travesztiák mestere, Méliusz József mellesleg bevezeti olvasóját a XX. századi humanista irodalom és a politika számos rejtett összefüggésébe is.
A travesztia műfaja kizárja az inkognitókat, ne is keressünk ilyeneket, mert tanácstalanok maradunk: a XX. századi költősors Méliusz József által közreadott különössége (a kategória esztétikai értelmében) az ésszerűség minden híve számára általában jelzi a szabálytalanság buktatóit.