A politikai kultúra színképei

Az elmúlt tizenöt évben írott munkáimból összeállított válogatás azért ölel fel ilyen hosszú időszakot, mert az érdeklődők számára képet akartam arról a korszakról, amelyet a magyar politikatudományban új reformkorszaknak, rendszerváltozásnak és a demokrácia stabilizálódása időszakának nevezünk. Az új évezred elején a társadalomtudományi értelmiség mind szélesebb rétegeiben fogalmazódik meg az igény egy árnyaltabb valóságkép iránt, amely egyaránt vonatkozik a Kádár-korszak politikai szereplőire és szemlélőire, a rendszerváltó politikai elitre és a csendes többségre, a kortárs politikusokra és a választópolgárokra.
Régóta foglalkoztat a szabadság, a demokrácia és a politikai kultúra viszonya, lehetőségeik és korlátaik. Ma már tudom, hogy ha egy országban hosszú idő után ismét szabadság van, akkor a demokrácia politikai és jogi intézményeinek kiépítéséhez öt év elegendő idő, a hatékony, versenyképes piacgazdaság tulajdonviszonyainak és szervezeti rendszerének létrehozásához pedig legalább tíz évre van szükség. A demokratikus politikai kultúra kialakításához azonban tizenöt év is kevés. Sokáig jelentős marad azoknak a régi rendszerben szocializálódott társadalmi csoportoknak a súlya, amelyek az új politikai intézmények és gazdasági feltételek között is a régi beidegződés szerint élnek, gondolkodnak és cselekszenek. Közben azonban eszmél és felnő egy új generáció, mely már a szabadság világában szocializálódik, és az új kihívásokra képes új válaszokat adni. Ők lehetnek a demokratikus politikai kultúra, a türelem, a megértés, a párbeszéd letéteményesei.