Líránkban, száz évvel ezelőtt, Ady Endre nyitott új mezőt, új verseiben addig kimondatlan érzésekről, vágyakról, kínokról, gyönyörökről szólt, a vad, tépett, kegyetlen és tisztító érzéki szerelemről, a minden percben új, félelmes életről, a halállal eljegyzett ember felfokozott mámoráról, a mindenre sóvár életörömről. S a szertelen koraiak után rögös-súlyos mondatokban, meg-meghőkölve előreziháló, komor pompájú kései versei! Azóta is milyen félelmesen időszerűek sötéten lobogó víziói! Hihetetlen mi mindent tudott, halálon innen, életen túl, országról, világról, emberi sorsunkról, nyomorúságunkról, nagyszerűségünkről.
