"... Életemben először éreztem a halál közelségét, reszkettem félelmemben, mert azonnal felfogtam, hogy az utcán nyüzsgő emberek egészen jogosnak találják a meggyilkolásomat. Nem ismernek, de gyűlölnek és halálomat akarják. Ekkorra már a lövésektől felriasztott szüleim is berohantak a szobámba. Amint apám az utcán lévő embereket meglátta, tüstént a telefonhoz ment, hogy segítséget hívjon. Azt felelték neki, hogy az egész városban programok vannak. A nagy spirituszgyárban az egész alkoholkészletet beleöntötték az újonnan berendezett vízvezetékbe, amikor a katonák rohamot akartak intézni a gyár ellen. De a katonák fölfedezték a csövet, teleitták magukat s nekiindultak a városnak, hogy az üzleteket s a burzsujokat kifosszák... ... A függönyök mögül láttam, hogy rohan elő a tömeg, minden elképzelhető edénnyel fölszerelve. Egy katona egy gyerek-fürdőkáddal szaladt, egy öregasszony egy főzőkászrollal, egy fiú egy nagy csuporral, egy katona a cipőjét húzta le, egy másik prémes sapkáját bélelte ki gondosan újságpapírral, s ez az egész piszkos, rongyos, részeg tömeg a vízcsap körül tülekedett, amely éppen a mi házunkkal szemben van. Ordítoztak, lökdösődtek, még harapták is egymást, hogy hozzáférkőzhessenek - s az egész harc ezért a mocskos folyadékért folyt, amely a beszakított csőből kiszökkent. Azok a boldogok, akik egy edényt, sapkát vagy cipőt megtölthettek ezzel az undorító folyadékkal, félreálltak néhány lépésnyire s mohón nyakalni kezdték. Tüstént lerészegedtek. Sokan végigvágódtak a földön, mások hányni kezdtek s aztán mellükkel vagy arcukkal estek bele a szörnyű mocsokba."
