Álmaink barlangvilága

Lélekmegvető korunk embere megszállottan kívül próbálná pótolni mindazt, ami belül hiányzik. Szembenézés helyett menekül félelmei elől, árkon-bokron át rohan vágyai után, melyek esetleges elérése újabb vágyakat fiadzik, kollektíve is könnyen lesz indulatainak megszállottja. Érzelmeinek kertjét benőtte a bozót, okosan kisüti, hogyan juthat el céljához, de bölcsesség híján nem tudja, hogy milyen célokat érdemes egyáltalán kitűzni, s mi közöttük a legfontosabb. Mindezen tünetek elsőre az újságokban is tanulmányozhatók, mélyrehatóbb kommentárjaik pedig álmainkban. Utóbbiak ugyan éppoly gubancosak, mint szülőanyjuk, a régóta fésületlen lélek, de pontosan ezért tanácsos legalább valamit konyítani kibogozásukhoz.
Shakespeare szerint az álom „második fogásunk, fő táplálónk az élet asztalán”. Az utóbbi évtizedek kutatásai, kísérletei bebizonyították, hogy kivétel nélkül mindenki álmodik, nem is keveset, és ha nem hagyják álmodni, csak aludni – a kettő műszeresen megkülönböztethető – hamarabb fenyegeti összeroppanás, mint ha enni nem kapna.
Az álom értelmének a kutatásában eddig alighanem az a C. G. Jung jutott a legmesszebbre, aki nem sejtett mélységekig hatolt tudományosan a psziché mélyrétegeinek titkaiba, egyben gyógyszert is kínálva „pszichasztrófiás” korunk meggyötört emberének. Érdemes a zürichi intuitív zsenit választanunk kalauzul az eltűnt lélek nyomában, hogy segítségével élményszerűen jobb ön- és rendeltetésismeretre jussunk.