Elment egyszer az öt kismacska az erdőre fát vágni. Elindultak reggel, megpihentek délben, este odaértek - de akkor már olyan sötét volt, hogy semmit sem láttak, sem fát, sem bokrot, de még a bajuszukat sem.
- Ej, ej, korábban kellett volna indulnunk! - sóhajtozott az öt kismacska. És üres kézzel baktattak haza. Elindultak este, reggel megpihentek, délre hazaértek - akkorra meg éppen szörnyen megéheztek. Fájuk persze nem volt, így azután nem tudtak ebédet főzni.
Mit tehettek mást? Megint csak kimentek az erdőre fát vágni.
Elindultak délben, este megpihentek, s mire a nap kisütött, reggelre megérkeztek. Bezzeg most már nem volt sötét!
Gyorsan megnyalogatták a talpukat, és nekifogtak a kopácsolásnak.
Vágták, vágták, aprították, s mikor kimelegedtek, egymást fújtogatták.
Egyszer aztán nagyot néztek: észrevették, hogy nincs is baltájuk, s úgy kínlódnak a fával...
Nosza, futottak haza mindjárt, vitték az erdőre az öt kicsi baltát, kivágták maguknak az öt kicsi fát.
Mikor ez is megvolt, mint az öten nagy vidáman fölemelték a farkincájukat, úgy vitték a fát hazáig.
Otthon pedig, lerakták a konyhában. Tüzet gyújtottak, és megfőzték a kását.
