Ez a hosszú évekre az íróasztalfiók mélyére süllyesztett regény az elmúlt év egyik legfőbb társadalmi eseménye volt a Szovjetunióban. A Nehéz homok szerzőjének új regénye egy csapásra a figyelem középpontjába került, az olvasóközönség nagy része lelkesen üdvözölte, míg mások a múlt meggyalázásával vádolták. Az Arbat gyermekei egy tragédiákkal terhes kort idéz, melynek főszereplője Joszif Visszárionovics Sztálin, a „népek atyja”, a „Bölcs Vezér”, aki tébolyult hatalomvágyában leszámol a milliószám leskelődő ellenséggel a párton belül és hatalmas országában. A cselekmény időpontja 1933-34, amikor Sztálin valamennyi vélt és valós ellensége leteszi a fegyvert, befejeződik a kolhozosítás, nagy erővel folyik az iparosítás, megkezdődik a moszkvai metró építése, a pártegységet látványosan demonstrálja a „győztesek kongresszusa”, összehívják a szovjet írók első kongresszusát… és közben egyre zsúfoltabbak a börtönök, újabb és újabb szibériai falvakat kell kijelölni a száműzötteknek, s végül 1934. december 1-jén merénylet áldozata lesz Kirov, a leningrádi pártbizottság titkára. Az Arbat tér környékén élő fiatalok pedig éli a maguk életét, tanulnak, dolgoznak, szórakoznak, míg egy nap rádöbbennek, hogy a gondtalan ifjúságnak vége…
