A Káma Szútra és a hozzá kapcsolódó Ananga Ranga, az Illatos kert és a Tao nem is olyan nyíltan szexuális művek, mint hinnénk. Van kapcsolat az ősi írások és a huszadik századi élet között, és ez a kapocs az érzelem. Bármilyen sok emberrel háljunk is együtt, ha nem érzünk szeretetet, melegséget vágyaink tárgya iránt, soha nem érhetjük el a káma igazi célját. A káma elve, hogy öt érzékszervünk: a hallás, érzékelés, látás, ízlelés és szaglás az egy és a lélek segítségével nyújtson élvezetet. És ez az elv ugyanolyan helyénvaló ma is, mint 400 táján, Indiában volt. A Káma Szútra valamikor az időszámításunk szerint 100 és 400 között keletkezett, egy olyan Indiában, amely már rég nem létezik. Akkoriban az ideális polgár ideális életet próbált élni. Barátokkal vette körül magát, a szerelmet a művészet egyik ágaként művelte, jókat evett-ivott, szerette a festészetet és a zenét, s olyan úrnak látta magát, aki jól bánik alattvalóival. A Káma Szútrát ennek az ősi, indiai nemességnek írta egy nemes. Vátszjájana úgy vélte, hogy az élet dharmából, arthából és kámából áll. A dharma az erény gyűjtése, az artha a vagyoné, míg a káma a szerelemé és szexuális gyönyöré. Ezek az eszmék nem is állnak olyan távol mai elveinktől. Bár a hitbéli érdemeknek már nem tulajdonítunk olyan jelentőséget, fontosnak tartjuk az önismeretet és személyes fejlődésünket; szeretnénk, ha elég gazdagok volnánk ahhoz, hogy kényelemben élhessünk, és majd mindenki szeretne egy igazi, szerető kapcsolatot, A fő különbség az, hogy ma sokkal demokratikusabb a világ, mint Vátszjájana idejében volt. A Káma Szútra olyan, mint egy üzletembereknek szóló kézikönyv, csak épp nem pénzről, hanem szexről szól.
