A tartalomból:
Tanmese a hagyományőrzés élő hagyománnyá tételéhez
Ifjúsági íjászvilágbajnok, Keszi Viktória
Citromfű, a jóízű gyógyító
A 82 esztendős Molnár V. Józsefet köszöntjük
Székelyföldi Legendárium
A szódavíz gyógyító hatása
Krasznahorka
* 3. Turán Tábor a Szigetközben, a Babos Majorban.
* Tanmese a Bökény Népe Hagyományőrző Egyesülettől, azaz hogyan is kell a gyakorlatban megvalósítani azt, amiről már annyit beszéltünk!?
* Keszi Viktória Koreában a hagyományos íjászat ifjúsági kategóriájában világbajnok lett tavaly. Vele beszélgettünk a versenyről, íjászatról és terveiről.
* Tavaszi eledeleink már már elfeledett két nagyágyúját a medvehagymát és a csicsókát mutatjuk be!
* A túlélés titka: Vissza kell térnünk Isten útjára, a természetes, nyers ételek fogyasztására! Az öntelt, magabiztos ember azt hiszi, hogy elegendő, ha a nyers ételekben lévő tápanyagokból, pl. a növényből kivonja a vitamint, tablettát csinál belőle és azt fogyasztja. Ez sem jó! Eredeti állapotukban kell fogyasztani a növényeket, és minden bajunktól megszabadulunk!
* Varga Laci 16 éves, Apátfalván lakik és egy hucul ló boldog tulajdonosa. Lovas élményeit osztja meg velünk, remélve, hogy példája sok fiatalt megérint.
* Citromfű, a csodás sokrétű gyógyító gyógynövény.
* A 82 éves Molnár V. Józsefet köszöntjük egy most megjelent új kötettel.
* Szent erdeink cikksorozatunk egyre izgalmasabb területekre kalauzolja el olvasóit, hol máshol, mint az egyedülálló Pilisünkben.
* Hallottam az idősebbektől, hogy Mátyás király, amíg élt, mindig tartott vagy harminc festéshez értő íródeák szolgát, ezek legtöbbjét az ő halála után én még ismertem. Csaknem az összes másolt görög és latin kódex az ő munkájuk volt. Felügyelőjük, a dalmát Raguzai Félix – magát is ismertem már öreg korában, nemcsak görögül és latinul, de szírül és arabul is tudott, ezen kívül magában a festészetben is volt gyakorlata – szorgosan figyelte, nehogy hiba történjék a könyvek másolásában. - részlet Oláh Miklós Hungáriájából.
* Koppány István nélkül, avagy István Koppány nélkül FeLe-MáS megoldás. Jobb oldali, bal oldali... István párti, Koppány párti... Fél-karú, fél-lábú „óriások” halmaza. Az ország ezen megosztottság, fele-ző torzsalkodás terhét nyögi, cipeli. A világ önmagát ismétli… - Koszta Péter írása Teremtő Erő, Teremtő Úr címmel.
* Nekünk mi jut más, akik Somogy porából vagyunk: örök nyugtalanság. Nincs megnyugvás, mert az ősbűn sebei sosem gyógyulnak. Mikor megíratik a pannonhalmi levél 997-ben, ott kezdődik a történet. Ott mondatik ki, emez Somogy Vármegye – bűnös megye. Koppány démon, ördög lesz évszázadokon át a kereszt súlya alatt... - Bekes József egy régi megbecsült kötetét mutatja be.
* Ha az európai keresztény ember „természetfölötti fogantatásról” hall, akkor a názáreti Szűz Szentlélek általi foganása jut az eszébe. Vagyis, hogy a Magasságos ereje a galambforma Szentlélek képében beárnyékozta őt, és istenfiút fogant. A történelem azonban még számos természetfölötti fogantatás-történetet ismer. Ezeket mutatja be Kiss Irén írásában.
* Húsvétra egy alliterációval kedveskedünk, azaz egy olyan írással, melynek szavai csak h-betűvel kezdődnek!
* Nagy idők, nagy szavak, nagy tettek... Hihetünk a csillagoknak?
* Áprilisis zsámunkban az Eurázsia Lovascsapat résztvevői éppen a Hargitán keltek át, azóta már megérkeztek Odesszába, a Fekete-tenger partjára és innen üdvözlik olvasóinkat!
* A 955. évi augsburgi (Lech-mezei) vereségnek tanult csatát elemzi új oldaláról Poór Miklós.
* Szódavíz, a hungarikum. Jedlik Ányos találmánya. Gyógyító hatásai is ismertek!
* A magyar szó nemcsak megnevezi, jelöli, hanem le is festi a fogalmat, az érzést. - Jókai Mór írása is folytatódik.
* Csaba királyfi csillagösvénye Csíkszentdomonkosról indul - A székelyföldi legendárium kötetéről Szikszai Ernő beszélget az ötletgazda-kiadóval Fazakas Szabolccsal.
* A titkok ajtaja - a japán irodalom gyöngyszemei - különleges színpadi előadás Geszty Glória jóvoltából.
* Emléksztúpák Tiszán innen, Dunán túl - Csaba Zoltán összeállítása.
* Krasznahorkát is megelevenítjük...
* Rovásírás és rejtvény.
Legyen Ön az első, aki véleményt ír!