Árnyékváros

Ez a gyűjtemény mindenekelőtt bizonyítéknak készült.

Szerzője mindig várost akart alapítani. Metropolist, kisvárost, olykor egy egész országot; mindenképpen egy talpalatnyi helyet, amelyen a lábát megvetheti, s amely szükség esetén neki is, másnak is vészkikötő.

A gyűjteménybe tehát épületként kerültek be a versek. Úgy, ahogy az Egész: ahogy a város kívánta. Mindig a város diktált. Pannon és idegen égboltokat vonzott magához, tengereket és sikátorokat, hivatást és mesterséget, ablaktörő szerelmet és kapuzáró etikát; mindenből annyit, amennyit fegyelmezetten a keretei közé tudott szorítani. Az építő megtanulta, hogy szabadság és fegyelem édestestvérek.

Diákfejjel írt verskezdeményét, a csavargó és városalapító Aeneas álmát ezért vette be a gyűjteménybe. S a városát elhagyó bibliai Joachimról jóval később írt versét ezért törte pozdorjává s építette föl nemrégiben újra, továbbadandó még egy tanulságot.

Azt, hogy az ember sosem alapít várost hiába. Ha a látszat azt mutatja, s ha a délibáb rájátszik, akkor sem. És ha fölépítette, és aztán van ereje elhagyni a várost, akkor alapítja meg igazán.