Az aszimmetrikus ember

…Szabadnak neveztem Hamletet a dán udvar buzgó rabszolgáival szemben. Pedig nem dönt, s ha választ is, alapvetően magatartást, de még inkább önmagát választja – avagy kitart önmaga mellett. Hamlet szabad, bár foglya marad létének, s nem azért, mert fogva tartják, hanem mert azt is tudja, hogy nem lehet kitörnie a börtön-Dániából. Nincs is hová – és nem a szó gyakorlati értelmében. Talán még azt is tudja, hogy máshol is megközelítően ugyanezt a világot találná – számára tehát nincs más lehetőség, mint belülmaradva elkülönülni. Csak léteznie lehet, de úgy, hogy puszta léte – mint mégiscsak sajátos szabadság-manifesztáció – akadály, zavaró körülmény legyen azok számára, akik zavartalanul kívánnak élni és élvezni életüket ebben a Dániában. Magatartása el nem tüntethető kérdőjelekkel szórja tele a többiek életét, kétségbe vonva a dán udvar világának kimondatlan törvényeit, illetve azok egyedüli érvényességét. Hamlet szabadságának konstituens eleme a tiltakozás ama világ ellen, amelyben élni kell – de egyben tiltakozás önmaga ellen is. Ez ad hitelt magánnyal párosuló, de feje felett dicsfényt el nem viselő autonómiájának…
…Ellentétek élő hordozója az ember – mondanánk puszta megszokásból a maga módján rendet teremtő s ezáltal megnyugtató közhelyet. S ez természetesen így is van. De nem középen foglal helyet a pólusok között – nincs az az isteni hatalmú geométer, aki odahelyezhetné. Ehelyett létében, tudásában és tudáshiányában, szabadságában és gúzsbakötöttségében, esendőségében és erejében egyaránt aszimmetrikus. Hol ide dől, hol oda hajlik. Cselekvő lény az ember, de tettei nincsenek szinkronban vele. Elszenvedője is saját tetteinek – különösen azok következményeinek, olykor mértéktelenül. Aszimmetrikus lény az ember, mert hatalmas múltat képes magába fogadni, sőt kénytelen is, de saját életidejéből kilépni nincsen szabadságában. Odúnak tudhatja akár az egész látható világmindenséget, miközben valóságos, emberméretéhez képest is szorongatóan szűk és alacsony falak közé kényszerül…