B. S. Aldrich - Száll a fehér madár

Kedd volt.
Augusztus első keddje.
A nebraskai hőség úgy hömpölygött végig a városon, mint valami száraz, forró tenger, amelynek súlyos, tömör hullámaival minden lépésnél emberfeletti küzdelmet kellett vívni.
Cedartown északi végében két asszony álldogált az utcán.
-Iszonyú ez a meleg! - mondta az egyik.
-Kibírhatatlan! - felelte a másik.
Egy tojást tartott a hüvelykujja és a mutatóujja között. Most kérte kölcsön a szomszédasszonyától.
-Nincs is kedve főzni az embernek ebben a fullasztó hőségben.
Egy darabig hallgattak, aztán az, amelyik a tojást kérte kölcsön, elindult hazafelé.
Alig haladt tíz lépést, megállt, visszafordult és titokzatos, izgatott hangon hátraszólt:
-Nézze már! Ott jön Laura Deal. Akármi legyek, ha nem a nagyanyja háza felé igyekszik. Mintha még élne az öregasszony. A másik éppen olyan izgatott, fojtott hangon szólt vissza neki. Cedartown északi részében könnyen izgulnak az emberek.
-Csakugyan! Na de ilyet! Hiszen tegnapelőtt temettük el...
Néhány pillanatig némán bámulták a kislányt, aki a szolfákkal szegélyezett, árnyas utcán közeledett feléjük, de amikor odaért hozzájuk, tapintatosan a petúnia-ágyra szögezték a tekintetüket.