Ez a kötet „A magyar régészet regénye” és az „Évezredek hétköznapjai” testvérkönyveként tudós szakemberek írásai révén egy olyan szédítő arányú és iramú utazásra viszi az olvasókat, amelynek állomásai időben sokkal távolabb esnek egymástól, mint térben. Tizennégy szerzője ugyanis – valamennyi kiváló tudományos kutató a maga témakörében – a hazai föld múltjából idéz fel különféle kultúrákat, népeket és korokat, hol régészeti kutatások, leletek, hol pedig történeti forrás értékű krónikák és oklevelek adatainak segítségével.
Ez az utazás, amelyre a legilletékesebbek kalauzolásával indulunk, a kőkorszakban kezdődik, a Balaton-felvidék piros festéket bányászó ősembereinek körében, s innen közeledünk korunk felé a Tisza melléki újkőkorszaki telepek érintésével. Ezután megismerkedhetünk Velemszentvid bronzkori városával, a gorsiumi ásatások eredményeként körültekinthetünk a római császárkultusz pannóniai központjában, majd tanúi lehetünk annak, hogyan lehet szóra bírni egy limes-menti, iráni nép nyomait. Igen érdekes problémákat vet fel az az írás, amely Pannónia népvándorlás kori sorsának gazdasági és kultúrvívmányainak továbbélési lehetőségeit vizsgálja, valamint az, amely a bizonyos fokig ma is titokzatos és feltételezésekre késztető avarság történetével és csoportjaival foglalkozik a hajdani temetők és ritka telepek tanulságai alapján. Külön ki kell emelnünk azt a tanulmányt, amely a lékelt koponyaleletek és széles körű adatok elemzése révén következtet a honfoglaló magyarság sokrétű és bonyolult lélekhiedelmeire – nem utolsósorban azért is, mert olvasása közben részeseivé válhatunk egy igen hajlékony és pontos gondolatmenet eleven áramának. Ugyancsak sok izgalmas információt ad azoknak, akik érdeklődnek a honfoglalás kora iránt, a szabolcsi földvár ásatási eredményének összegzése, továbbá az az írás is, amely elvezet a középkori lovagok nehéz fegyverzetéig. A középkorral különben több írás is foglalkozik, közülük kettő már a török hódoltság korának némely eseményéről is tájékoztat, egy pedig egyetlen vár sorsa kapcsán a török csatározások másfél évszázadának legfontosabb mozzanatait eleveníti fel.
A könyv utolsó – és a többihez viszonyítva rendhagyó – írása egy interjú, amely egy kevéssé ismert tudományra, illetve művészetre, még pontosabban annak növekvő hírű mesterére hívja fel a figyelmet a régi koponyák alapján való arcrekonstrukció, amelynek tudományos hitelességét hovatovább már a legádázabb kételkedők sem vonhatják kétségbe.
