Balogh Sándor - A magyar népi furulyajáték alapjai - A gyermekdaloktól a furulyás táncdallamokig - letölthető hangzó melléklettel

Napjainkra számos művészeti iskolában tanulható a népi furulya, amelynek népszerűsége egyre nő. A magyar népi furulyajáték alapjai című tankönyv kifejezetten azok részére készült, akik most szeretnék elkezdeni a népi furulya tanulását és több éven keresztül folytatni is kívánják. Ehhez nyújtunk bőséges dallamanyagot írott és hangzó formában egyaránt. A 180 számozott kotta több mint fele a CD mellékleten is hallható. A kezdeti daltanulást fogásjelek segítik, a kottaanyagot pedig több mint 50, eddig nem közölt archív fotó illusztrálja. A kötet használata nincs életkorhoz kötve, azonban célszerű 2-3. osztályos korban elkezdeni. Megfelelő és kitartó gyakorlással két év alatt eljuthat a növendék a kötet II. részében található hagyományos furulyás dallamokig.
A hatlyukú magyar furulya eredetileg pásztorok hangszere volt – a citera mellett talán az egyik legelterjedtebb népi hangszerünk. Többnyire maguk készítették, és általában olyan népdalokat játszottak rajta, amelyeket énekelni is tudtak, de előfordultak – főként Erdélyben és a moldvai csángóknál – szöveg nélküli, zömében táncdallamok is. A hangszer leggyakrabban használt neve a furulya és ennek hasonló változatai: furollya (Észak-Magyarország); furugla, furuglya (Dunántúl). Nem volt ritka a pikula, fapikula, flóta, flajta elnevezés sem. Ez utóbbi két elnevezést főként a harántfurulyára – fuvolára – használták. A moldvai csángók sültünek, szűtünek nevezik. A magyar furulyák hossza 30-50 cm közötti, a hat dallamjátszó lyuk a hangszer sípjának szélhasító nyílásával ellentétes oldalon található. Hangsoruk legtöbbször dúr vagy mixolíd, gyakran semleges tercű (az alaphangtól számított harmadik, olykor pedig a hetedik hangja is semleges). Az ilyen hangsorú furulyát a népi gyakorlatban tiszta hangúnak tartották. Hangterjedelme két, két és fél oktáv, azonban a legfelső hangokat csak néha használták, félhangok fogására is csak ritkán volt szükség. A dallamok záróhangjában tájegységenként eltérést találunk, de hangsorukban a „B” hang jelenléte szinte mindig megfigyelhető; ezt villafogással vagy féllyuk alkalmazásával szólaltatták meg. Ezeken a területeken a „H” hangot nem, vagy csak ritkán használták. Előfordult még – jellemzően a palóc vidéken – a „fogott” „F” hangra való dallamzárás mind a dúr-, mind a moll jellegű dallamok esetén, ezért itt szükség volt az „A” hangnál mélyebb „Asz” hang fogására is. Ezt az alsó három hangnyílás egyidejű befedésével szólaltatták meg. Ennél több félhang fogására a magyar népi furulyajátékban nem volt szükség. Az öreg furulyások közül többen „fordítva” fogták hangszerüket, vagyis a bal kezük volt alul. Napjainkban is megfigyelhető, hogy a balkezesek szívesebben fogják így a hangszert. Az oktatásban mind a jobb, mind a balkezes fogás alkalmazható.
A kötet I. része kis hangterjedelmű gyermekdalokkal kezdődik, amelyek furulyán való eljátszása előtt célravezető azok eléneklése. Mindezt kis hangterjedelmű dalok, majd pentaton és modális hangsorú népdalok követik, később pedig megjelennek az egyszerűbb – a régi furulyások játékában is fellelhető – díszítő elemek is. A dallampéldákat javarészt az eredetileg énekelt magyar népdalokból válogattuk, olykor az egyszerűbb változatot kiegészítve egy díszesebb furulyás változattal. A hangzó melléklet dallamanyagának nagy része „C” alaphangú furulyán szólal meg, ez azonban nem zárja ki másfajta hangolású hangszerek használatát.
A kötet II. részében tájegység szerinti csoportosításban találjuk a dallamokat; itt már fellelhetők csak hangszeren játszott, szöveg nélküli táncdallamok is a néphagyomány jeles furulyajátékosainak előadása alapján lekottázott formában. Könyvünk hangzó mellékletén – bár nem az adatközlő furulyások játéka hallható – igyekeztünk előadásukhoz hűen igazodva megszólaltatni dallamaikat az egyes tájakra jellemző fúvásmóddal és játéktechnikával az adott területek jellemző furulyatípusain. Ezeket a dallamokat Juhász Zoltán „Furulyaiskola II-III-IV.” köteteiből, „Az utolsó dudás – Pál István nógrádi pásztor zenei öröksége” című könyvéből, Balogh Sándor „Moldvai hangszeres dallamok” című könyvéből, valamint Kádár Ferenc dévaványai furulyás felvételeiből válogattuk.